Az omikron terjedését is magukkal hozhatják az ünnepek
Alexandru Rafila ma bejelentette: az Országos Közegészségügyi Intézet kidolgozta a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló új törvénynek egy változatát, amit meg fognak vitatni a koalícióban.
Politikai döntés születik róla, a tervezetet meg kell szavaznia a parlamentnek. A kívánatos az lenne, ha a törvény az esetszámok meredek emelkedése előtt hatályba lépne – jelentette ki. Alexandru Rafila kifejtette azt is, hogy a koronavírus omikron-variánsának terjedését megállítani nem, legfeljebb megfékezni tudják a korlátozó intézkedések.
Emlékeztetett arra, hogy nagyon sokan érkeznek ezekben a napokban az országba Nagy-Britanniából, ahol az omikron-variáns lassan dominánssá válik, így szerinte Romániában is terjedni fog. A miniszter elmondta: egyelőre kevés adat van arról, hogy a koronavírusnak ez a változata mennyire súlyos megbetegedést okoz, de az eddig megfertőzöttek többsége fiatal, aki enyhe tüneteket mutat. Megjegyezte, hogy az omikron-variáns az oltottakat is fertőzi, akik viszont nagyon könnyen átesnek a betegségen. Ezért – tette hozzá – az oltás mellett más eszközökre is szükség van a járvány terjedésének fékezésére.
Forrás: Agerpres