A PNL jóváhagyta a rotációs kormány ötletét
A Nemzeti Liberális Párt végrehajtó bizottsága jóváhagyta a rotációs kormányra vonatkozó javaslatot – jelentette be a testület tegnap esti ülése után Florin Cîţu.
A PNL elnöke elmondta, támogatják, hogy a koalíciós pártok jelöltjei felváltva irányítsák a kormányt. A párt feltétele viszont az, hogy elsőként a liberálisok jelöltje töltse be a miniszterelnöki tisztséget. Florin Cîţu beszámolója szerint volt ugyan egy erre vonatkozó javaslat, de a liberálisok nem módosítottak azon a korábbi határozatukon, amely szerint a PNL elnöke automatikusan a kormányfőjelölt is. E szerint a párt őt jelöli majd miniszterelnöknek a Szociáldemokrata Párttal folytatott tárgyalásokon. “Majd elválik, hogy mi történik akkor, ha a PSD ezt ellenezni fogja” – jegyezte meg.
Florin Cîţu hansúlyozta, hogy a körvonalazódó koalíció három pártjának közös miniszterelnök-jelöltet kell majd javasolnia az államfőnek a kormányalakítási egyeztetéseken. Hozzátette, jómaga biztos abban, hogy a PNL, a PSD és az RMDSZ kiegyezik majd egy közös jelöltben, és sikerülni fog beiktatni a kormányt. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a három párt még nem véglegesítette a kormányprogramot. Florin Cîţu közölte azt is, hogy a koalíció két nagyobb pártja elosztja majd egymás között az úgynevezett véleményező minisztériumokat. E szerint egyik az igazságügyi, a másik a pénzügyi tárcát kapja majd meg. Hasonló módon osztják el egymás közt a védelmi és a belügyminisztériumot is.
Forrás: Agerpres