Idén sem lesz tényleges könyvvásár
Könyvvásár vásár nélkül, programok teltház nélkül.
„Idén sem lesz tényleges könyvvásár. Nehéz kimondani ezeket a szavakat, hiszen mindig az volt a célunk, hogy teret adjunk az erdélyi magyar kiadóknak, hogy könyveik, szerzőik találkozhassanak az olvasókkal, és ez már második éve nem tud megvalósulni” – jelentette ki Káli Király István a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár társszervezője, aki szerint több empátiával, levegőhöz jutott volna az erdélyi könyves szakma.
Az idei, immár a 27-dik Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár idén is az online térbe szorul, a tervezett előadásokat a színház nagytermében ugyan megtartják az egészségügyi korlátozásokat, feltételeket figyelembe véve, a nézőtérnek csupán 30%-át foglalva le, de a könyvbemutatókra kizárólag csak online formában kerülhet sor. Akárcsak tavaly, idén november 11-dike és 14-dike között, minden nap 12 és 19 óra között kerül sor ezekre az élő bejelentkezésekre a könyvvásár Facebook oldalán, utolsó nap pedig 10 és 14 óra között.
„Színházban vagyunk, teátrálisan most vegyék úgy, hogy ezt a roll-upot leborítom, ugyanis idén sem lesz tényleges könyvvásár. Nehéz kimondani ezeket a szavakat, hiszen mindig az volt a célunk, hogy teret adjunk az erdélyi magyar kiadóknak, hogy könyveik, szerzőik találkozhassanak az olvasókkal, és ez már második éve nem tud megvalósulni” – hangsúlyozta a vásár szervezője. Káli Király István kiemelte, a találkozás lehetőségén kívül a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, a túléléshez nélkülözhetetlen lélegzetvételnyi oxigénhez juttatta volna az erdélyi magyar kiadókat.
Mint elmondta, saját belső felmérése szerint, 2020-ban az erdélyi kiadók 35 és 70 százalék közötti bevételcsökkenést szenvedtek el. „Felmérik-e ennek a súlyát?” – tette fel a költői kérdést az erdélyi kiadókat tömörítő szervezet elnöke, aki úgy véli, „ha kicsivel több empátia lett volna egyesekben a helyzet iránt, ami az erdélyi magyar könyvkiadás és könyvvásár, akkor másként beszélgetnénk most”. Elmondása szerint idén 27 erdélyi és magyarországi kiadó állított volna standot a vásáron.
Káli Király István főszervezőt hallhatják.