Idén is meggyújtották az őrtüzeket Székelyföld autonómiájáért
Budapesten, Székelyföldön és szerte a Kárpát-medencében rendezvényeket tartottak tegnap a Székelyföld autonómiájának napja alkalmából.
Székelyföld több településén idén is meggyújtották az őrtüzeket. Ezeknél a járványhelyzetre való tekintettel csak kis létszámban voltak jelen a székelység szabadságjogait követelők. Ezeken a helyszíneken felolvasták a SZNT kiáltványát, amelyben – a szervezet statútumának megfelelően – önigazgatást, választott testület által képviselt érdekérvényesítést kértek. Magyarországon a központi autonómia napi rendezvényt a budapesti Hősök terén tartották, ahol Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kiemelte: a székelyek törekvéseinek támogatása az anyaországiaknak és a világ magyarságának elemi feladata, az új alkotmány szerint ez már alkotmányos kötelezettség is. Benedek-Huszár János, a Kovászna megyei Barót város polgármestere pedig kijelentette: a székelyeknek meg kell kapniuk az önrendelkezés azon eszközeit, amelyeket 1918. december elsején megígértek, de az azóta eltelt 103 évben sem adtak meg nekik maradéktalanul.
Forrás: MTI/Krónika