Gyergyószentmiklóson átadták a térség első tanuszodáját
Gyergyószentmiklóson szombaton átadták a tanuszodát. A tervek szerint a lakosság szeptembertől használhatja majd a létesítményt.
Az ünnepélyes szalagvágáson jelen volt Manuela Pătrăşcoiu, a beruházást finanszírozó Országos Befektetési Társaság igazgatója és a megvalósítást szorgalmazó RMDSZ tagok, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, Cseke Attila fejlesztési miniszter, Bende Sándor parlamenti képviselő, Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke és a térség több polgármestere, ugyanakkor Szabó Zsolt, Hargita megye prefektusa. Csergő Tibor András polgármester egy ékszerdoboznak nevezte a létesítményt, melyben a gyerekek testesítik meg az értéket.
Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes szerint a közel kilenc millió lejes beruházás az egész térség fellendüléséhez és a fiatalok itthon tartásához járul hozzá. Cseke Attila fejlesztési miniszter a közösen elvégzett munkát hangsúlyozta, míg Bende Sándor parlamenti képviselő elmondta, hogy négy év kellett az ötlet megvalósításához, a korábbi városvezetésnek is megköszönte a hozzájárulását és azzal a kívánsággal zárta beszédét, hogy a gyergyóiak legalább annyiszor járjanak be az uszoda ajtaján, mint ahányszor ő betért a megvalósítás érdekében a CNI-hez, vagyis legalább hetente egyszer. Az átadási-átvételi szerződést Cseke Attila fejlesztési miniszter és Csergő Tibor polgármester írta alá, a medencében pedig Miklós Attila sporttanár tanítványai tartottak rövid bemutatót.
A modern uszoda átadásával a gyergyóiak sok éves álma vált valóra. Az avatóünnepségről Vincze Csilla készített összeállítást.