Milyen a bennünk élő gyermek?
Mindannyian arra vágyunk, hogy szeressenek minket, értékeljenek bennünket, és biztonságban érezhessük magunkat. Erik H. Erikson, a neves fejlődéspszichológus és elismert pszichoanalitikus a fejlődés első feladatát abban látja, hogy ki kell alakítanunk a létezés olyan belső érzését, amit a külső világban való bizalom jelez. Csecsemőkorban szükségünk van rá, hogy a világ örömmel fogadjon bennünket. Kötődnünk kell egy tápláló, anyáskodó személyhez, aki tükörként szolgál számunkra. Szükségünk van rá, hogy az anyáskodó személy komolyan vegyen minket, megerősítse, hogy minden részünk elfogadható. Hogy tudassa velünk, történjék bármi, valaki mindig mellettünk lesz. Komoly problémák származnak abból, ha igényeinket nem megfelelően elégítették ki csecsemőkorban. Az átélt csecsemőkori élmények hatására milyenné válik a bennünk élő gyermek? Bízik magában vagy kételyekkel teli? Felnőttkorba lépve szeretünk játszani, vagy a játékot haszontalan időtöltésnek érezzük? Herbert George Wells angol író szerint „ezen a földön csak azokban a ritka pillanatokban lehetünk boldogok, mikor még vidámak és fiatalok vagyunk.” Egyetértünk ezzel a kijelentéssel? Vagy képesek lehetünk a létezésünk megéléséből fakadó derűt érett felnőttként is megtapasztalni?
Május 3-án a csütörtöki PárBeszédben erről a témáról társalgunk este tíztől éjfélig. Gyéresi Júlia és Ila Gábor számít a rádióhallgatók figyelmére és részvételére, tartsanak hát velük!