Munkacsoportot hoznak létre az államreform megvalósításának ellenőrzésére
Az államreform megvalósításának nyomon követésével megbízott munkacsoport létrehozásáról döntöttek a koalíciós pártok – jelentette be Dan Barna miniszterelnök-helyettes a tegnapi koalíciós ülést követően.
Dan Barna szerint a testület feladata az lesz, hogy felügyelje a kormányprogramba foglalt reformtervek törvénytervezetekbe foglalását. A munkacsoportban a koalíciót alkotó alakulatok vezetői és “néhány szakember” kap majd helyet. A miniszterelnök-helyettes arról is beszámolt, hogy kérte, gyorsítsák fel a tevékenységet az igazságügyi törvényeket előkészítő munkacsoportban. Mint mondta, nem akadt el a munka a testületben, de néhány fontos kérdést még tisztázni kell. Dan Barna reményét fejezte ki, hogy “egy-másfél héten belül” elkészül a végső változat, amelyet a parlament elé terjeszthetnek. A kormányfőhelyettes szerint szerdai ülésén elfogadja a kormány a diákok ingázási költségeinek elszámolásáról szóló sürgősségi rendeletet.
Forrás: Agerpres