Enyhébb lazításokra számíthatunk június elsejétől
A kitűzött június elsejei határidő nem azt jelenti, hogy akkortól minden visszatér a normalitásba, hanem hogy megtesszük az első fontos lépést ebbe az irányba – hangsúlyozta csütörtökön Florin Cîţu miniszterelnök.
A kormányfő az ország normalitáshoz való visszatérését előkészítő tárcaközi bizottság első ülése után nyilatkozott a sajtónak a Victoria-palotában, és kifejtette, a kitűzött június elsejei határidő tulajdonképpen csak az első fontos lépést jelenti ezen a téren. Június elsejétől nem tér még vissza minden a normális kerékvágásba – hangsúlyozta a miniszterelnök. Az ágazati megbeszélések után a javaslatokat a minisztériumok szintjén is meg fogják szűrni, fűzte hozzá.
Rámutatott még, hogy a bizottságnak legalább egy héten egyszer össze kell ülnie, de bármikor tarthatnak rendkívüli üléseket, hogy minél hamarabb körvonalazódjanak a megoldások, amelyeket június elseje után gyakorlatba lehessen ültetni. Mindehhez azonban nagyon fontos a lakosság minél nagyobb arányú immunizálása – szögezte le. Ami pedig a házon kívüli kötelező maszkviselés feloldását illeti, leszögezte, az biztos nem fog megtörténni június elsején.
Miután beoltottuk magunkat, megszabadulunk a maszktól is. Június elsején ez még túl korai lenne. (…) Akkor gondolkodhatunk az intézkedés felszámolásáról, amikor teljesül a célkitűzés a 10 millió beoltott személyt illetően. Addig nincs is értelme erről beszélni – sommázta a kormányfő.
A közeljövőben nem lehet egyik vagy másik ágazat teljes megnyitásáról beszélni, csak kísérleti jelleggel rendeznek bizonyos eseményeket – jelentette ki csütörtökön a miniszterelnök.
A kormányfő úgy fogalmazott: minden javaslatra nyitott, de egyelőre csak kísérleti jellege van a dolgoknak. Szó van például arról, hogy bizonyos körülmények között előadást tartsanak a Nemzeti Színházban, vagy a Román Operában, de mindez a tárgyalások szintjén van. A miniszterelnök elnökletével sor került csütörtökön a normalitáshoz való június 1-jei visszatérést koordináló minisztériumközi bizottság első ülésére.
Forrás: Agerpres