Kelemen Hunor: Elfogadhatatlan a napokban tapasztalt erőszak
Tiszteletben tartjuk a gyülekezési szabadságot, a szólásszabadságot, a véleménynyilvánítás szabadságát, viszont elfogadhatatlan a napokban tapasztalt erőszak az utcán és a közösségi médiában, a rasszista rigmusok vagy az antiszemita indíttatásból megfogalmazott halálos fenyegetés – jelentette ki tegnap az RMDSZ szövetségi elnöke.
Kelemen Hunor szerint a mostani vírushelyzet sokunkban szül kilátástalanságot. Hozzátette, érthető a kilátástalanság és érthető a düh is, ami viszont nem elfogadható, az az agresszió. Véleménye szerint a szóbeli agresszió maga után vonja a fizikait. ’’Egyik sem lehet a fegyverünk a járvány leküzdésében, márpedig le fogjuk küzdeni a járványt, és egyáltalán nem mindegy, hogy egyénenként és társadalomként lesz-e miért szégyenkeznünk. Most a legfontosabb, hogy egymást segítsük, és ne egymást bántsuk. Én erre kérek mindenkit!’’ – írta a miniszterelnök-helyettes.