Alexandru Rafila szerint a fertőzési adatok nem türközik a valóságot
Amennyiben COVID-19 esetszámok az elmúlt napok tendenciáját követve növekedni fognak, óriási teher nehezedik majd a kórházak intenzív osztályaira – figyelmeztetett tegnap Alexandru Rafila orvos.
A news.ro hírportál szerint a szakember azt mondta, hogy az ország nem áll jól e téren, és szerinte csak akkor lehetne teljesebb a kép, ha minden megyében tesztelnének. Alexandru Rafila szerint “a Közegészségügyi Igazgatóságoknak jobban kellene tenniük a dolgukat.” Mint mondta, a jelenlegi jelentésekben megjelenő fertőzési számok nem tükrözik a valóságot, ugyanis olyan megyék is vannak ahol csak néhány tucat tesztet végeznek. Amennyiben ezen a téren hatékonyabbak lennének, hamarabb ki lehetne szűrni az esetleges fertőzési gócpontokat. A szakember értesülése szerint elhangzott egy olyan terv is, hogy gyógyszertárakban teszteljenek. Alexandru Rafila szerint ez sem megvalósíthatatlan, de úgy gondolja, hogy sokkal ésszerűbb lenne, ha a családorvosi rendelőkben állítanának fel tesztelési pontokat.
Forrás: bursa.ro