Nőtt a koronavírussal fertőzött diákok és tanárok száma
Az elmúlt héten országszerte nőtt a koronavírussal fertőzött diákok és tanárok száma. A tanügyminisztérium jelentése szerint Romániában 1900 tanulót és tanügyi alkalmazottat diagnosztizáltak COVID 19-el.
Maros megyében eddig 9 pedagógus és diák szervezetében mutatták ki a SARSCov2 vírust. Brassó megyében 114 tanügyi alkalmazott és diák fertőződött meg a második félév kezdete óta – tájékoztat a Román Rádió. A fertőzöttek közül 73-an a tanulók, 43- an a tanintézmények alkalmazottainak sorából kerültek ki. A megyében 39 osztályban függesztették fel az iskolai tevékenységet, az oktatás online folytatódik. Brassó megyében továbbra is vannak olyan települések, ahol a fertőzöttek száma ezer lakosra lebontva meghaladja a 3-at, ott vörös forgatókönyv szerint zajlik a tanítás. Az óvodák és napközik fogadják a gyerekeket, és az elemi osztályosok is járhatnak iskolába. A többiek otthonról, online tanulnak. Amennyiben egy adott településen a fertőzöttek ezer lakosra számolt aránya meghaladja a 6-ot, úgy minden diák online tanul.
Forrás: Agerpres