Az önkormányzatok megkapják a táborokat és sportklubokat
Cseke Attila fejlesztési és közigazgatási miniszter Sepsiszentgyörgyön elmondta: ő a decentralizálás híve.
Első lépésként az ugyancsak RMDSZ-es miniszter, Novák Eduárd által vezetett ifjúsági és sportminisztériumban indították el a decentralizálást. Egyrészt a jelenleg minisztériumi irányítás alatt lévő megyei ifjúsági és sporthatóságokat szeretnék átadni a megyei önkormányzatoknak, illetve az iskola táborokat és egyes sportklubokat helyezik át a minisztérium fennhatósága alól a helyi önkormányzatokhoz. Az erről szóló törvénytervezetet még idén tavasszal a parlament elé terjesztik, mondta Cseke Attila.
Elindult a regionális építkezési felügyelőségek felszámolása, hiszen ez az egyedüli olyan intézmény az országban amelynek van központi, regionális és megyei szintje is. Cseke Attila szerint az építkezési felügyelőség regionális szintjének megszüntetése a hatékonyság szempontjából fontos, hiszen egyrészt ez a szint országos szinten mindössze 14 felügyelőből áll, akik viszont szinte semmit nem csinálnak, hiszen a munkát a megyei építkezési felügyelőségek végzik és a központi szintről koordinálják őket.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt