Környezetbarát erőművet épít az Azomureş
Románia legnagyobb műtrágya-előállító vállalata, a marosvásárhelyi Azomureş vezetősége bejelentette, hogy mintegy négymillió eurós befektetést terveznek, amelynek keretében környezetbarát, elektromos áramot előállító gőzturbinás erőművet építenek.
A cél, hogy csökkentsék a kombinát által kibocsátott szén-dioxid mennyiséget. Elképzeléseik szerint ezzel megfelelnek majd az Európa Bizottság Green Deal program előírásainak. Az Azomureş szóvivője, Ovidiu Maior ma jelentette be, hogy az új gőzturbinás erőmű a kombinát éves villamosenergia-szükségletének mintegy öt százalékát állítja majd elő, amelynek köszönhetően a fogyasztásuk négy százalékkal csökken. A tervek szerint 2022 első felében helyezik üzembe. A gőzturbinák használatának előnye többek között, hogy hosszú az élettartamuk, biztonságosan állítják elő az energiát, és bármilyen üzemanyagot fel lehet használni a működtetésükhöz – mutatott rá a kombinát szóvivője. Ovidiu Maior kifejtette, hogy az Azomureş igazgatója szerint a beruházásnak köszönhetően a vállalat a hosszú távú fejlődés útjára lépett, és továbbra is a romániai ipar egyik alappillére marad.
Forrás: Maszol