Egész Angliára kiterjedő zárlatot rendeltek el
Egész Angliára kiterjedő zárlatot rendelt el tegnap a brit kormány az új koronavírus-változat gyors terjedésének megfékezése érdekében.
A ma éjféltől érvénybe lépő intézkedést Boris Johnson miniszterelnök jelentette be tegnap esti televíziós beszédében. A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az Egyesült Királyságban már több ember kapta meg a koronavírus elleni oltást, mint Európa többi országában együttvéve, és a kormány várakozása szerint a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokból február közepére már mindenkinek beadják a koronavírus elleni oltás első dózisát. Ez lehetővé teszi majd számos korlátozás feloldását – mondta a brit kormányfő. Szerinte azonban most még szükség van az eddigieknél is szigorúbb korlátozásokra. Ennek jegyében mától Anglia teljes lakossága újból csak a legindokoltabb esetekben – például bevásárlás, gyógyszerek beszerzése, orvosi ellátás vagy testmozgás céljából – hagyhatja el otthonát. Az iskoláknak online oktatásra kell átállniuk, és a szabadtéri sportlétesítményeknek is be kell zárniuk.
Forrás: RRA