Az iskolák megnyitása nem függ a tanárok beoltásától
Az iskolák megnyitása nem függ a tanárok beoltásától – jelentette ki tegnap este egy televíziós műsorban az országos oltókampány koordinátora.
Valeriu Gheorghiţă orvos ezredes hangsúlyozta, a tanügyben dolgozók prioritást élveznek az immunizálás során, hiszen létfontosságú tevékenységet látnak el, de a tanintézmények megnyitása nem köthető az oltási kampány alakulásához. A katonaorvos nem kívánt találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy melyik lehet az a legkorábbi dátum, amikor a diákok visszatérhetnek az iskolákba. A hétvégén Sorin Câmpeanu tanügyminiszter megerősítette, hogy január 11-én nem nyithatnak még ki az iskolák. A Pro TV-nek adott interjúban a tárcavezető felvetetett a tanintézmények február 8-i megnyitásának a lehetőségét. Hangsúlyozta azonban, hogy előtte komoly epidemiológiai elemzést kell készíteni ez ügyben járványtani szakemberekkel és az egészségügyi miniszterrel. Korábban azt mondta, az újranyitás a következő sorrendben történhet: legelőször az óvodák és elemi osztályok helyzetét kell rendezni, majd következhetnek a gimnáziumi, líceumi osztályok, végezetül pedig a felsőoktatás.
Forrás: News.ro