Sikerült rendezni a háromszéki szociális munkások fizetését
Hosszas vita után sikerült rendezni a háromszéki szociális és gyermekvédelmi rendszerben dolgozók fizetését.
Kovászna Megye Tanácsának hétfői ülésén Tamás Sándor tanácselnök elmondta: a kormánnyal folytatott hosszas vita után sikerült elérni, hogy legalább részlegesen teljesítsék a gyerekvédelmi és szociális rendszer felé vállalt kötelezettségeket. Hét végén jelent meg a Hivatalos Közlönyben a kormányhatározat, amely alapján 2,3 millió lejt utal a kormány a Kovászna megyei szociális és gyerekvédelmi rendszer számára. A megyei önkormányzat pedig ezt kiegészítette, hogy mind az 581 alkalmazott időben megkapja fizetését, mondta Tamás Sándor.
A szociális és gyermekvédelmi rendszerben országos szinten az ősz folyamán kezdődtek a gondok, mintegy 40.000 alkalmazott nem kapta meg időben az októberi bérét. Akkor Kovászna Megye Tanácsa átutalt a megyei szociális és gyerekvédelmi igazgatóságnak 3 millió lejt, hogy a rendszerben dolgozók megkapják a fizetésüket. Az idei országos költségvetési törvény 50-50 százalékban határozta meg a kormány és a megyei önkormányzatok hozzájárulásának mértékét, ám ezt a kormány nem tartotta be.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt