Klaus Iohannis: Nagy erőkkel dolgoznak a kórházak bővítésén
Nagy erőkkel dolgoznak a kórházak bővítésén – nyilatkozta kedden Klaus Iohannis államfő, aki ugyanakkor bejelentette, hogy a következő napokban leszállítanak mintegy háromszáz lélegeztetőgépet és az első adag gyorstesztet.
“Van néhány jó hír ezen a területen. Például körülbelül háromszáz lélegeztetőgép érkezik a következő napokban, ami növeli az intenzív osztályok kapacitását. Egy héten belül érkezik a már megrendelt mintegy hárommillió gyorsteszt első része, és a betegség súlyosabb formájában szenvedő páciensek érdekében folyamatban van már körülbelül ötszáz oxigénkoncentrátor telepítése. Folyik a munka, gyors munka folyik a kórházak kapacitásának bővítése érdekében” – mondta az államfő a Cotroceni-palotában.
Iohannis hangsúlyozta: maximálisan koncentrálni kell a járvány kezelésére.
“Még akkor is, ha választások voltak, még akkor is, ha néhány napra másra terelődött a figyelem, a járvány nem múlt el, és bár viszonylag korlátozott számú új fertőzésünk van, mégis (…), sajnos, ma is például, több mint kétszáz halálesetet regisztráltak. Az intenzív osztályok, általában a kórházak, nagy nyomás alatt vannak, és eltökéltek vagyunk abban, hogy mindezeket a kérdéseket továbbra is jól kezeljük, amíg meg nem alakul egy új kormány, amely átveszi és irányítja tovább ezt a munkát” – mondta Iohannis.
Az államfő rámutatott az egészségügyi intézkedések betartásának szükségességére is.
“Nekünk, a többieknek, továbbra is az a feladatunk, hogy megvédjük magunkat, megvédjünk másokat, hogy esélyt adjunk az orvosoknak és az egészségügyi személyzetnek a súlyos betegek ellátására. Továbbra is kapcsolatban maradok ezzel a területtel, és már fontos lépéseket tettünk az oltási kampány előkészítésére, de erről az elkövetkező napokban mondok majd többet” – zárta szavait az államfő.
Klaus Iohannis államfő munkamegbeszélést tartott a COVID-19 járvány kezeléséről és az oltási kampányról Nicolae Ciucă ügyvivő miniszterelnökkel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel, Raed Arafattal, a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetőjével és Valeriu Gheorghiţával, az oltási kampány koordinátorával.
Forrás: Agerpres