Meghosszabbították a karantént Szeben megyében
Egy héttel hosszabbította meg a karantént Nagyszebenben és négy további Szeben megyei településen a megyei vészhelyzeti bizottság.
A prefektusi hivatal közölte: megyei vészhelyzeti bizottság egy héttel meghosszabbítja a kijárási tilalmat a megyeszékhel mellett Sellenberk, Nagydisznód, Nagytalmács és Mirsa településeken. A lakhely elhagyása a fent említett településeken csak jól megindokolt esetben és saját felelősségre írt nyilatkozattal engedélyezett. A munkáltató által kiállított, munkaügyben való közlekedést igazoló dokumentumnak tartalmaznia kell az alkalmazott adatait, a munkahely adatait, a betöltött feladatkört, a használt közlekedési eszköz megnevezését, az útvonalat és az időintervallumot, amely alatt az alkalmazott elhagyja lakhelyét. A munkahelyi igazolvány nem elegendő – szögezi le a prefektúra. Szombaton és vasárnap bezárnak a nem élelmiszereket forgalmazó üzletek és a nagyáruházak, a barkácsáruházak viszont nem. December 5-én és 6-án megengedett a lakhely elhagyása, ha az a választások megszervezésének és lebonyolításának céljából, illetve szavazás céljából történik.