MAGYARÓ – Egyházát és népszokásait szerető közösség (I. rész)
A 2021 szeptember 12-én jelentkező műsorban a Maros megyei Magyarót mutatjuk be. A település községközpont, Holtmaros és Fickópataka tartozik hozzá. Szászrégentől 16 km-re északkeletre a Maros bal partján fekszik. 1228-ban Mogoreu néven még csak mogyorócserjével benőtt helyként említik. A falu határában találhatók Mentővár csekély alapfal-maradványai. A várat 1319-ben említik először, kevéssel ezelőtt építtette Losonczi Tamás. Később is a Losoncziaké volt, de 1553-ban már elhagyatva állott. Magyarót egyházához és népszokásaihoz hű közösség alkotja. Már a kisgyermekek táncot, éneket tanulnak és többen közülök később ezt a tudást kamatoztatják távol szülőfalujuktól is.
A szeptember 12-i műsorban Takács Malvin református lelkész, Takács Albert református lelkész, Lovász Jámbor Zoltán (86) nyugalmazott állatorvos, hangszerkészítő, tánc- és zeneoktató valamint Berzsnei Andor Attila fiatal húsmarhatenyésztő vallomása alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk első részét sugározzuk.
Műsorunk a 2020 november 22-i műsor ismétlése!