Ingyenes lesz a koronavírus elleni oltás, de nem kötelező
A koronavírus elleni védőoltás nem lesz kötelező azonban ingyenes lesz – jelentette ki Ludovic Orban.
A kormányfő, aki szerint az első adag oltások akár decemberben megérkezhetnek, kijelentette, nincs prioritásuk a minisztereknek, államtitkároknak és más köztisztviselőknek, hogy megkapják a koronavírus-elleni oltást. Szerinte első körben az egészségügyi személyzetet kell beoltani, majd az időseknek, a krónikus betegeknek kell következniük.
A miniszterelnök kifejtette, hogy a COVID elleni oltás létezik, az engedélyeztetés utolsó szakaszában van, és megalapozott remény van a koronavírus-világjárvány megállítására. Rámutatott arra, hogy az európai megállapodás értelmében a tagállamok lakosságarányosan fogják megkapni az első vakcina-adagokat. Az oltások ugyanis nem egyszerre, hanem szakaszonként fognak megérkezni.
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy az államfő által összehívott munkacsoport döntése értelmében az oltási kampányt Valeriu Gheorghiţă ezredes, a központi katonai kórház járványügyi főorvosa fogja vezetni. Valeriu Gheorghiţă, aki szintén jelen volt a kormányülésen, kijelentette, hogy a beoltás a legbiztosabb módja annak, hogy életünk mielőbb visszatérjen a normális kerékvágásba mind gazdasági, mind személyes síkon. Hozzátette: a beoltási stratégia már majdnem teljesen elkészült, és jövő hét elején nyilvánosságra hozzák azt.
Forrás: Agerpres