BIKFALVA – Az udvarházak falujában (II. rész)
A 2021 augusztus 1-én jelentkező műsorban a Kovászna megyei Bikfalvát mutatjuk be. A település Sepsiszentgyörgytől 15 km-re helyezkedik el, festői környezetben a Bodzafordulói hegyek lábánál, nagy kiterjedésű bükkösök előterében. Közigazgatásilag Uzon községhez tartozik. A falunak már a XIII. században volt temploma. Az egykoron védelmi célokat szolgáló református vártemplom körül meg láthatóak a XVI-XVII. században épült, szabálytalan ovális alakú lőréses várfal maradványai. A templom harangtornya keskeny lőréseivel egyedülálló Háromszéken. A külsejükben is mutatós kúriák közül figyelmet érdemel a Simon-ház oszlopos, árkádos kőtornácával, a Jantsó-ház, valamint a Zsigmond Ödön háza, aszimmetrikusan elhelyezett pilléres, boltíves, kiugró tornácát, barokk kosáríves árkádok díszítik. Világörökségnek nyílvanítaná az uzoni önkormányzat a bikfalvi udvarházakat, hogy emlékük és történetük megmaradjon az utódok számára is. A falu mögött a Csigavár és a Csuklyán patak összefolyása feletti hegycsúcson egy kora középkori őrtorony maradványai láthatók, melyet Csigavárnak neveznek. A hagyomány szerint azért, mert az egykori várpincébe csigalépcső vezetett le. A környék a népművészetek, hagyományok és szokások egy kiapadhatatlan kincsesbányája. Ez a régió egy óriási szabadtéri múzeumnak tekinthető. A térség erős vidéki jelleggel bír. Az étel nem is esik jól egy deci, “egy húzás” pálinka nélkül, mondják a helybeliek.
Az augusztus 1-i műsorban Ráduly István polgármester, Ilyés Mária óvónő, Gál Erika tanítónő, Demeter Miklós és Petrova Anasztázia kézművesek valamint id. Giráncsi Sándor (92) vallomása alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk második részét sugározzuk.
Műsorunk a 2020 november 15-i műsor ismétlése!