Befejeződött a Minority SafePack meghallgatása
Véget ért az Európai Parlamentben a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés nyilvános meghallgatása. Ez a járványügyi korlátozások miatt részben online zajlott.
A meghallgatást az Európai Parlament szabadságjogok, művelődési és petíciós szakbizottságai szervezték és EP-képviselők mellett az Európai Bizottság, az Európai Tanács, az EU Alapjogi Ügynöksége, a Régiók Bizottsága képviselői is részt vettek az ülésen. A kisebbségvédelmi kezdeményezés javaslatait a kezdeményező bizottság tagjai és a szakértők közösen mutatták be. A kezdeményező bizottság álláspontját Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke összegezte.A szövetségi elnök felszólalását hallhatják.
Az ülésen Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának az elnöke, az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés európai kampányának koordinátora, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának nevében szólal fel. Beszédében hangsúlyozta, a kisebbségvédelmi kezdeményezés mintegy 50 millió polgárt érint az Európai Unóban.
„Hangjuk most már az Európai Parlamentben van” – jelentette ki. Az előtte felszólalókra is reagálva azt mondta: vannak olyan kitételek, amelyek egyes tagállamokat érzékenyen érintenek, de ezek dialógussal, biztonsági záradékokkal megoldhatók. Ez a kezdeményezés nem vesz el senkitől jogokat, ennek az ellenkezője igaz. Az utóbbi években az alapértékek és az alapjogok egyre fontosabbak, a kisebbségi jogok pedig az alapjogok részei” – mondta Vincze Loránt.
Az érvényességhez még négy európai uniós tagállamból van szükség további aláírásokra – mondta a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés kampányfőnöke.
Pesty László közölte: a múlt héten végre jelentősen elkezdett növekedni a spanyolországi aláírók száma. Napokon belül várhatóan a horvát, esetleg a szlovén, litván, ír, illetve osztrák grafikonok is megmozdulnak – fűzte hozzá az M1 Ma reggel című műsorában. Mint mondta, a petíció sikeréért egy kartonnetvörk nevű digitális mozgalmat is indítottak, amelyben arra kérik az embereket, hogy egy egyszerű kartonlapra írják fel a signiteurope.com-ot, ezzel fotózzák le magukat, majd osszák meg a képet a közösségi médiafelületeken. Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen.
Forrás: MTI