Több mint 300 tanintézetben piros forgatókönyv szerint zajlik az oktatás
Az ország 312 tanintézetében a piros forgatókönyv szerint, tehát kizárólag online zajlik az oktatás jelenleg, 4391 oktatási intézményben a sárga forgatókönyv és az ezzel járó hibrid oktatás érvényesül, 12.953 tanintézet pedig a zöld forgatókönyvet alkalmazza, azaz ezekben személyes jelenléttel folyik a tanítás – idézi a tanügyminisztérium közleményét az Agerpres hírügynökség.
Eszerint a szaktárca hangsúlyozza, hogy az iskolák igazgatótanácsa egyrészt a járványhelyzet alakulása, másrészt a tanintézet infrastruktúrája és a rendelkezésre álló erőforrások függvényében tesz javaslatot az alkalmazandó forgatókönyvre, illetve ennek esetleges módosítására. Az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendelete értelmében a forgatókönyv kiválasztásakor a fő járványügyi szempont az adott településen az előző 14 napban jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve. Az alkalmazandó forgatókönyvről szóló határozatokat hetente frissítik az illetékes hatóságok, illetve valahányszor szükség mutatkozik erre – szögezi le a közlemény.
Forrás: Agerpres