Szigorították a marosvásárhelyi gimnazistáknak járó ösztöndíjak feltételeit
Megemelték a küszöböt, legalább kilences tanulmányi átlag és 10-es magaviselet kell ahhoz, hogy ösztöndíjat kapjanak a marosvásárhelyi önkormányzattól a gimnazisták.
A marosvásárhelyi tanácsosok döntése a 2019-2020-as tanévre vonatkozik, Marosvásárhelyen azonban még a 2018-2019-es ösztöndíjakat sem törlesztette a városháza. Kovács Lajos RMDSZ-es tanácsos a Székelyhonnak elmondta, hogy véleménye szerint az eddigi 8,50-es küszöb könnyen elérhető ezért, törvény adta lehetőséggel élve módosított az eddigi határozaton. Az ösztöndíj értéke a korábbi években minden iskolai hónapra 50 lej volt.
A most megszavazott módosítás szerint változik a küszöb, de a támogatás összege is. 100 lej jár minden iskolai hónapért. A városháza ugyanakkor 12 ezer 401 diák tavalyi ösztöndíjával tartozik, ugyanis a 2018-2019-es tanévre szóló támogatást mai napig nem folyósították. A lap megkeresésére a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal sajtószóvivője, Cosmin Blaga kifejtette: voltak ugyan kisebb késések, de ezen a héten át fogják utalni az iskoláknak a 2018-2019-es ösztöndíjakat.
Forrás: Székelyhon