Andra tutto bene
Itthonról dolgozom! Végre! Egy pandémiának kellett eljönnie, sajnos, hogy ez az álmom valóra váljon. De ezt is meg kell szokni! Vasárnap éjjel nem tudtam elaludni, mert attól tartottam, valami nem fog működni, a telefonos rögzítő, vagy képtelen leszek leszedni a hanganyagot, megvágni amatőr ingyenes vágóprogramommal, vagy mit tudom én, mi jön közbe, és fuccs az itthoni munkának, az áhított homeoffice-nak. De nem jött közbe semmi, hétfőn minden simán ment. Eljött a kedd is, akkor meg attól féltem, hogy a lassú munkaritmus miatt nem leszek meg időben az anyagokkal. De meglettem, akkor meg elkezdett fájni a hátam, de annyira, hogy alig bírtam a gép előtt ülni, pedig profi ergonomikus székem is van, igaz, hogy újratervezés eredménye, és ha azt vesszük, csak egy támla, de legalább a kanapéra illeszthető. Minden reggel 9-kor becuccoltam a tévé elé, rácuppantam a Digi-re, és olyan informált lettem estére, mint még soha! De keddre a hátam már annyira fájt, hogy attól féltem, mintjárt ágynak esem. A páromat megkértem, hogy vásároljon nekem gyulladáscsökkentő kenőcsöt, de pirulát is, és este jól bekentem a fájó részeket, égett az egész hátam, a vállam, a nyakcsigolyám, a lapockáim. Aztán mára csodával határos módon elmúlt. Ma reggel meg gyomorégéssel ébredtem, régebben hallottam egy volt kolozsvári idősebb kollegámtól, hogy nyerskrumplit kell majszolni, vágtam hát három szeletet, és az elsőt jó alaposan megrágva, megettem. El is múlt az égés egy időre, de megint előjött hamarosan, és kénytelen voltam a következő nyers pityókaszeletet is megenni. Elég ízetlen, vagyis inkább kellemetlenízű volt. És ez még csak a harmadik nap, amikor azt érzem, hogy kicsit már mintha belefássultam volna a történésekben. Délután 4-kor letettem a lantot, és nekifogtam ebédet főzni, mert hamarabb nem szabad, ezt írja az új munkaszerződésemben. És én komolyan veszem ám! 😜
Este hazajött a párom, kihozta a kocsinkat a szervizből (két hét után!), amire kb ráment majdnem az összes pénzünk, de nem baj, mert a múlt héten dúrván tíz napra bevásároltunk. Szoktunk ilyet csinálni máskor is, most azzal a különbséggel, hogy vettünk két kiló lisztet, meg egy kiló cukrot, meg egy bax budipapírt, hogy le ne maradjunk a trendről. Kiültünk a teraszra, megbeszélni a történéseket, hiszen annyi van, hogy az ember képtelen megjegyezni mindet. Hogy Olaszországban egy tudós rájött, hogy az izületi gyulladásgátló gyógyszer talán hat a vírusra, na mondom pont jó, mert akkor én a diklofenac-pirulámmal védve vagyok! (Nehogy készpénznek vegye valaki, ez csak poén, ha még szabad egyáltalán poénkodni!) Hogy éjjel jöhetnek haza az osztrák-magyar határon rekedt román állampolgárok, hogy több bukaresti személy nem tartotta be a karantént, ellógtak otthonról, és az egészségügyi igazgatóságtól hiába keresték őket a szúrópróbaszerű ellenőrzésen, stb. Ezekről mind számot adtam, és akkor egyszer csak csörög a telefon, és a vonalban ott van a férjem egyik unokabátyja Firenzéből. Bemutatkoztunk egymásnak, én eddig nem ismertem őt, Totyi, Edith, Edith, Totyi, és mesélt, mesélt, mi meg tátott szájjal hallgattuk. Hogy a hotel bezárt, ahol ő dolgozott, 15 éve él kinn, az édesanyja viszont nem veszítette el a munkáját, mert egy idős nőre vigyáz, és ő szokta kocsival vinni, hozni, de csak egy igazolással közlekedhet, mert kijárási tilalom van, mint tudjuk. A tipusnyomtatványt a sarki trafikból kapta, onnan mindenki vehet magának, és kitölti egyénileg. Csodálkozott, hogy itt drágítottak a termékeken, megdrágult a hús meg még a liszt is, mire jó ez? Kihasználni a helyzetet? Ott nincs ilyesmi! És miért is vásárolna valaki lisztet? Az eresztékhez, amit a levesbe tesz? Vagy mire kell a liszt tulajdonképpen – kérdi tőlem? Hát mondom, kicsit restellkedve, kenyeret sütni, ha bezárnak a pékségek! De miért zárnának be a pékségek? Nem érti. Ott már egy ideje tart ez az állapot, de semmilyen élelmiszer nem hiányzik az üzletekből. A turizmus teljesen leállt, de vannak könnyítések, nem kell például gázszámlát, vizet fizetni, amíg ez a helyzet fennáll. Kérdeztem, hogy a közvetlen környyezetében megbetegedett-e valaki, azt mondta nem tudja, csak az esetek számát közli a polgármesteri hivatal, azt a közleményt olvassa, és onnan tájékozódik. Április 3-dikáig zártak be az iskolák és az üzletek, szórakozóhelyek, de attól tart ezt meg fogják hosszabítani. Cigizett, akárcsak az unokaöccse (mármint a kedves párom), ki is lépett a teraszra a cigijével, egy tömbház falát láttam a háta mögött, szomszédok nem voltak az ablakban. Jókedvű volt, optimista, és mindhárman örültünk, hogy végre felvettük a kapcsolatot. Aztán én magukra hagytam őket, beszélgessenek kedvükre, azzal mentettem ki magam, hogy palacsintát akarok sütni! De lesz elég liszted? – szól utánam újdonsült rokonom viccesen. Jókedve engem is felvidított. Már nem is égett a gyomrom, és a palacsinta is finomra sikerült. Andra tutto bene!