Az elnök felhívást intézett a román állampolgárokhoz
Fokozott marad a koronavírus-pandémia kialakulásának veszélye – jelentette ki tegnap esti sajtónyilatkozatában Klaus Iohannis államfő, hangsúlyozva, hogy az egyes országoknak össze kell hangolniuk intézkedéseiket.
Az elnök felhívást intézett a román állampolgárokhoz, hogy szigorúan tartsák be a kormány által elrendelt intézkedéseket. Az elnök kiemelte, Romániában eddig 29 megbetegedést igazoltak, de ez kevés a más európai államokban jegyzetthez képest. Az elnök szerint a hatóságok erőfeszítései nem lesznek elégségesek az állampolgárok együttműködése nélkül. Az államfő felhívta a figyelmet az álhírek és a félretájékoztatás jelentette veszélyre, hangsúlyozva a koronavírussal kapcsolatos pontos tájékoztatás fontosságát. Ugyanakkor megjegyezte, jelen pillanatban többet árthat a vírusnál a felelősség hiánya, a másokra való odafigyelés hiánya, a bizalomhiány és a pánik.
Forrás: Agerpres