Nem tekintik bűncselekménynek az úzvölgyi incidenst
A moinești-i ügyészség szerint nem számít gyűlöletkeltésnek sem bűncselekménynek az úzvölgyi katonatemetőnél történt tavaly júniusi incidens.
A történtek kapcsán az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Polgári Párt és a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat tett feljelentést. Csomortányi István néppárti elnök tegnap Marosvásárhelyen elmondta, hogy a moinești-i ügyészség lezárta a nyomozást és kimondta, hogy a temetőnél nem történt bűncselekmény. Közölte, összesen öt feljelentést vizsgált az ügyészség és azt állítja, hogy testi sértés és garázdaság nem történt az úzvölgyi temetőnél. A bántalmazottak közül senkit nem tudtak azonosítani. Rongálás miatt azért nem indítanak kivizsgálást, mert a csíkszentmártoni polgármesteri hivatal nem kíván feljelentést tenni. Csomortányi István elmondta, fellebbezni fognak, és ha szükséges, nemzetközi bírósághoz is fordulnak.
Forrás: Székelyhon