Háromszéken drágul a vezetékes víz és csatornázás ára.
A Közüzemek Rt regionális vízszolgáltató ettől a hónaptól növelte a díjszabásait. A drágítást korábban az országos árszabályozó hatóság, majd az Aquacov közösségi társulásba tömörült önkormányzatok is jóváhagyták.
Ez alapján a víz közel 10 százalékkal, a csatornadíj 5 százalékkal nőtt. Az ivóvíz köbméteréért 4,26 lejt, a szennyvíz köbméteréért 3,02 lejt kell fizetni. Kozsokár Attila igazgató elmondta, az infláció, költségek és a bérek emelkedése indokolta a díjszabás-növelést. Ugyanakkor országos szinten még így is a legolcsóbbak közé tartoznak, a 43 regionális szolgáltató listáján az árak szempontjából a 38. helyen vannak. A Közüzemeknek 118 ezer ügyfele van, négy város – Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Bodzaforduló – valamint nyolc község lakói vannak rácsatlakozva a rendszerükre. Több vidéki önkormányzat jelezte, hogy átadná már meglevő rendszerét a regionális szolgáltatónak.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt