Nem változik jelentősen az adórendszer Székelyudvarhelyen
Nem változtat jelentősen a helyi adók és illetékek rendszerén a székelyudvarhelyi önkormányzat. A 2020-as évre vonatkozó helyi adók és illetékek megállapításáról és jóváhagyásáról szólót tervezet hosszas vitát generált a csütörtök délelőtt tartott tanácsülésen, a képviselők mellett elmondták véleményüket a vállalkozói szervezetek vezetői is.
A határozattervezet gyakorlatilag nagyon kevés változást tartalmaz a 2019-es helyzethez képest. A 4,6 százalékos inflációs rátával megemelték a magánszemélyek épületadóját, ez átlagosan 8-10 lejes drágulást feltételez. Nem drágul a gépjármű adó, a mezőgazdasági területekért fizetendő illeték sem, továbbá megmarad a 10 százalékos kedvezmény azoknak, akik idejében leróják tartozásukat, felosztották és átalakították az éttermekre, bárokra, vendéglőkre vonatkozó adók rendszerét, felülvizsgálták az adókörzeteket, és néhány utca besorolása megváltozott. A jogi személyek épületadóját csökkentik 0,1 százalékkal, ezt kiterjesztik azokra a magánszemélyekre is, akiknek tulajdonában kereskedelmi jellegű ingatlan van. Továbbá csökkentettek a strand- és korcsolyapályabelépők árain is.
Marosvásárhelyi Rádió/Asztalos Ágnes