Észre sem vesszük, hogy mennyit pazarlunk
Legtöbbször észre sem vesszük, hogy mennyi élelmiszer kerül a kukáinkba, hogy az pazarlásnak minősül-e vagy sem, így úgy véljük, hogy mi nem járulunk hozzá ahhoz, hogy Románia Európa hetedik legnagyobb élelmiszerhulladék termelője.
Az „Együtt az élelmiszer-pazarlás ellen” címmel Bukarestben szervezett nemzetközi konferencián kiderült, hogy az Európai Unió szintjén évente 88 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik. Ennek a mennyiségnek a csökkentésére vonatkozó intézkedések kezdeményezését, illetve a vonatkozó jogszabályok hatékony gyakorlatba ültetésére vonatkozó javaslatok kidolgozását tűzték napirendre. Elhangzott a társadalom nevelésének fontossága, de az is, hogy más országoknak, hogyan sikerült csökkenteni az ezzel járó bürokráciát.
A kormány Fenntartható Fejlődési Főosztálya vezetőjét, Borbély László államtanácsost kérdeztük.
Mennyire vagyunk tudatos vásárlók, pénzkidobásnak fogjuk-e fel a kukákba kerülő hulladékot? Erről kérdeztünk néhány marosvásárhelyi lakost.