Felfüggesztették a sztrájkot a parajdi sóbányában
Felfüggesztették ma a sztrájkot a parajdi sóbányában, miután az országos Sótársaság igazgatótanácsa úgy döntött, hogy enged a tiltakozók követelésének, és biztosítja számukra az üdülési jegyeket.
Kelemen József, a parajdi sóbánya szakszervezetének vezetője elmondta, hogy a Salrom igazgatótanácsától ígéretet kapott a 2019-es üdülési jegyek biztosítására vonatkozóan, és a jövőben a kollektív munkaszerződésbe is belefoglalják a vakációs jegyekhez való jogot. A só fejtése így ma folytatódott. A sóbánya turisták számára látogatható csarnokai már hétvégén is nyitva voltak. A parajdi sóbánya mintegy 150 alkalmazottja október végén kezdett sztrájkba, mert nem kapták meg a 2019-re szóló üdülési jegyeiket. Egy héttel ezelőtt már a turizmus is leállt a bányában. Hasonló tiltakozó akciókra került sor az ország több sóbányájában, így Aknavásáron, Désaknán és Slănic Prahován is.
Forrás: Agerpres