Európai oltalom alatt álló földrajzi árujelzést kapott a szebeni sóstúró
A szebeni sóstúró a hetedik romániai termék, amely megkapta az európai oltalom alatt álló földrajzi árujelzést – jelentette be a mezőgazdasági minisztérium.
A bejegyzést az Európai Unió Hivatalos Közlönyében közölték. Az új termék ismertetése mellett megjegyzik, hogy a Szeben-Hegyalján legeltető juhászok sóstúróikkal már a 18. században eljutottak a Krím-félszigetig, ugyanakkor jogot szereztek arra is, hogy birkáikat Erdély határain kívül is legeltethessék. A Védett Eredetű Névvel és Földrajzi Behatárolással bíró termékek listáján ezzel együtt három erdélyi termék szerepel, a szebeni szalámi és az ibănești-i sóstúró.