Végre magyar felirat is köszönt Máramarosszigeten
Felkerült a magyar felirat a helységnévtáblára Máramarossziget bejáratánál.
A kommunista rendszer 1989-es megdőlése óta minden ciklusban megpróbálkozott a magyar érdekvédelem a kétnyelvű feliratok kihelyezésével, de ellenállásba és gáncsoskodásba ütköztek – mondta Béres István László, a történelmi Máramaros területi RMDSZ-szervezet elnöke.
A Tisza-parti város korábbi parlamenti képviselője szerint a korábbi településvezetők „nem merték bevállalni”, hogy a közigazgatási törvényben előírt húsz százalékos küszöb alatti magyarság felé megtegyék ezt a gesztus, de a mostani elöljáró – a Szociáldemokrata Párt színeiben megválasztott Horia Vasile Scubli beváltotta a 2016-os helyhatósági választásokkor tett ígéretét. Máramarosszigeten a 2011-es népszámlálás adatai szerint 37 640 az összlakosság száma, ebből 4417-en vallották magukat magyarnak. Ez 11 és 12 százalék közötti arány, de az RMDSZ-elnök becslése szerint az elvándorlás és az asszimiláció miatt ez mostanra 10 százalék körülire csökkent.