Jogerősen felmentette a legfelsőbb bíróság Markó Attilát
Jogerősen felmentette a legfelsőbb bíróság Markó Attilát, a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának volt tagját, akit tavaly alapfokon öt év letöltendő börtönre ítélt egy visszaszolgáltatási ügyben a bukaresti táblabíróság.
A Mediafax beszámolója szerint a ma hozott jogerős ítéletében a legfelsőbb bíróság Horia Georgescut felmentette a vádak alól, Theodor-Cătălin Nicolescura pedig nyolc év letöltendő szabadságvesztést szabott ki. Markó Attila Facebook oldalán a következőt tette közzé: “A helyes döntés született: aki lopott, azt elítélték, akik nem loptak, azokat felmentették.” – áll Markó Attila üzenetében, majd hozzátette ettől még nem jött vissza a bizalma a román igazságszolgáltatásban.
Az RMDSZ elnöke szerint jó hír, hogy véglegesen felmentették Markó Attilát a három visszaszolgáltatási ügy egyikében! – írta Facebook oldalára Kelemen Hunor.
Hozzátette, az első perctől bíztak Markó Attila ártatlanságában és bíznak abban, hogy a másik két ügyben is hasonló döntés születik. Kelemen Hunor szerint meghurcoltak egy embert és tönkretették, tudni kellene, hogy ki felel majd ezért – zárta gondolatait az RMDSZ elnöke.
Forrás: Facebook/Maszol