• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9761 RON
  • USD4.7849 RON
  • GBP5.9466 RON
  • HUF1.2224 RON
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata/Kristo-Gothard Hunor

Több ezer szülő és diák mondott nemet az autóra

Több ezer diák érkezett autó nélkül iskolába az Európai Mobilitási Hét keretén belül – tájékoztat közleményben Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala.

Sikerült minden iskolát mozgósítani Sepsiszentgyörgyön az Európai Mobilitási Hét keretén belül szervezett programokon, szeptember 18-án reggel több ezer diák érkezett gépkocsi nélkül az iskolába. Az akcióhoz a szülők és a pedagógusok is csatlakoztak, akik szintén a gépjárművel való közlekedés valamelyik alternatíváját választották. Mint arról már korábban beszámoltunk, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a Sétálj velünk iskolába! elnevezésű akcióban való részvételre kérte fel a város iskoláit szeptember 17-én és 18-án az Európai Mobilitási Hét során.

Szeptember 17-én, kedden hét iskola szervezett közös tornát az intézmény udvarán a diákoknak. A szerdai nap célja pedig az volt, hogy minél több tanuló és tanár alternatív közlekedési módot használva menjen iskolába, az akcióhoz több ezer diák csatlakozott. Az iskolák bejáratánál végzett felmérés szerint a tanulók 60,7 tized százaléka gyalog, 4,3 tized százaléka biciklivel, 3,9 tized százaléka rollerrel vagy gördeszkával érkezett reggel az iskolába. A diákok 11,1 tized százaléka választotta a tömegközlekedést, a maradék 20 százalék ezen a napon is autóval jutott el az iskolába. A felmérést szerda reggel az iskolák bejáratánál végezte el harminc önkéntes.


szeptember 25, 2019