A Ligetben marad a Vásárhelyi Forgatag
A Ligetben marad a Vásárhelyi Forgatag, tájékoztatnak közleményükben a szervezők.
Aláírták az együttműködési megállapodást a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal képviselőivel, írják a dokumentumban. Portik Vilmos főszervező elmondta, alig több, mint egy hét van a marosvásárhelyi magyarság legnagyobb szabású ünnepségéig , emiatt az elmúlt egy hétben több alkalommal is egyeztetett Makkai Gergely alpolgármesterrel a rendezvény fő helyszínének ügyében.
Ma reggel pedig – vélhetően ennek is köszönhetően – aláírták a megállapodást, amelynek értelmében idén is a Liget és a Vár ad otthont a Vásárhelyi Forgatag programjainak – fejtette ki Portik Vimos. A hetedik Vásárhelyi Forgatag augusztus 23-25. között a SZFÉRA kortárs művészeti tér programjaival kezdődik, majd augusztus 26-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes valamint a Magyar Állami Operaház nagyszabású előadásaival folytatódik.