• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.7908 RON
  • GBP5.9910 RON
  • HUF1.2029 RON

Ellenzéki tüntetők törtek be a szerb állami tévé épületébe

Ellenzéki tüntetők törtek be szombat este a szerbiai közszolgálati televízió épületébe, így tiltakoztak az ellen, hogy véleményük szerint az állami televízió nem biztosít megjelenési lehetőséget az ellenzéknek, és kizárólag a kormány és Aleksandar Vucic államfő szócsöveként működik.

Az Egy az ötmillióból elnevezésű tiltakozássorozat akkor már több mint három hónapja zajlott Belgrádban, és több szerbiai városban. A néhány ezres belgrádi tömeg szombat este a szervezők szerint azért lépett fel a szokásosnál erőszakosabban, mert már hónapok óta békésen kérték: adjanak lehetőséget követeléseik beolvasására, ám ezt nem engedélyezték. Az RTS épületébe néhány tucatnyian hatoltak be, a rohamrendőrség azonban gyorsan eltávolította őket az épületből, és Nebojsa Stefanovic belügyminiszter bejelentette: mindenkit felelősségre fognak vonni.

Tegnap több ezer tüntető vonult az elnöki palotához Belgrádban, hogy hasonlóan nagyobb sajtószabadságot és szabad választásokat követeljenek. A tiltakozók sípokat fújtak, és azt skandálták: “mondjon le!” és “neki vége van!”, miközben Aleksandar Vucic televíziós sajtótájékoztatót tartott az épületben a szombat esti események nyomán. Utóbbi jelszó még 2000-ből származik, amikor Slobodan Milosevic rezsimét elsodorta a népharag. Ilyen mértékű tiltakozáshullámra, mint az utóbbi hónapokban, 2000 óta nem is volt példa Szerbiában.

Forrás: MTI


március 18, 2019