Bódizs Edit – Reggeli kávézás
Szabadságon vagyok, ráadásul vasárnap is van, és a reggeli kávém mellett azon morfondírozom, hogy mi is lenne velünk kávé nélkül, és csodálom az állataimat, a két cicát és a három kutyát, hogy ők milyen könnyen és spontánul felébrednek e feketeleves nélkül is! De ha visszagondolok a gyerekkoromra, az én szüleim annak idején egyáltalán nem kávéztak, mégse fájdult meg a fejük, és nem csökkent le a vérnyomásuk sem ébredés után. És ennek alapos oka van, az igen jelentős anyagi szempont, mert ugyebár abban az időben, az átkosban nagyon drága volt ám a kávé, 1200 lej egy kiló! És nem is igen lehetett kapni az üzletekben! Csak akkor vásárolták meg, nagy protekció árán, ha orvoshoz kellett menni. A kiló babkávét meg a Kentet. Apám Carpati-t szívott, nagyapám szűrőnélküli Nationale-t, még most is találok egy-egy régi könyvben könyvjelzőnek használt, kisimított cigarettapapírt. Soha meg nem fordult a fejükben, hogy egy Kent csomagot netán megbontsanak, nem engedhették meg maguknak!
De a kávéra visszatérve, most jut eszembe, hogy mit ittak, csak úgy ebéd után néha-néha, azt a bizonyos nekezolt, a kávépótló kávét, lehet még koffeint se tartalmazott, vagy valamennyit tán igen? Nem tudom… Aztán a változás után, amikor megjelent és elterjedt a nesszkávé kisebb-nagyobb kiszerelésben, a szüleim is vásároltak saját használatra (nemcsak a doktornak), de a falusi öregek szemében a kávéfogyasztás némiképp erkölcstelennek számított! Ezt onnan tudom, hogy a nagymamám még élt, velünk lakott, és minden kérdésben olyan kapitányosan nyilvánult meg, hiszen ő volt a családfő! Ez utóbbit meg onnan tudtam, hogy amikor üdvözlőlapot kaptunk a magyarországi rokonoktól, mindig úgy címezték meg a borítékot, hogy Özv. Nagy Jánosné és családja részére. Ott még ismerték a régi illemszabályokat, és a rangidős „előjogait”. És apámnak el kellett fogadnia, bele kellett nyugodnia, hogy ő csak az özvegy anyósa családjának egyik akármilyen tagja, és egyelőre nem pályázhat a családfői rangra! És akkor, amikor a nesszkávét már mi is megengedhettük magunknak, anyám előtt még mindig ott állt egy elháríthatatlan vagy nehezen elhárítható akadály: az erkölcsi norma! Mert nagyanyám ellentmondást nem tűrően kijelentette, kinyilatkoztatta a családban érvényes új szabályt: Pista te ihatod, de Irma nem kávézik! És Irma, anyám, aki mindig is nagyon szófogadó kislány volt – ezért is költözött vissza a falujába férjhezmenése és az én kolozsvári megszületésem után, szülei kérésére! – alávetette magát ennek az adhoc meghozott vadonatúj szabályzatnak!
Szerencsére most már megszűnt ez az erkölcsi korlát is, nem szólják meg a nőket, ha kávéznak, vagy ha kávézóba járnak! Mert a nagymamám annak idején még azzal is felvágott, és úgy emlegette ezt a tényt, mint egy dicséretes cselekedetet, hogy ő biza soha kocsmába, vendéglőbe be nem tette a lábát! Hogyne, hogy még megszólják, hogy Nagy Jánosnét a minap a bufetbe kávézni látták!
Sok tanulmány és vita folyik arról, hogy egészséges-e vagy sem a kávézás, és hogy napi hány csésze kávé az ajánlott. Újabban azt olvastam, hogy a három kávé is mehet, sőt adott esetben jót is tesz a szervezetnek! Én megpróbálok azért csak napi egyet vagy legfeljebb kettőt fogyasztani, de nem tudom eldönteni, hogy ezt a tanulmányt a kávégyárosok rendelték-e el vagy sem, mert megfordult a fejemben az is, és már a 76 éves apám is elgondolkodott rajta, hogy van-e annyi kávéültetvény a világon, hogy ezt a rettentően nagy fogyasztást lefedje?! Mert arról is lehet olvasni, hogy hogyan hamisítják, és pergelt kukoricát vagy micsodát tesznek a csomagolt, darálatlan szemeskávé közé. Elképzelhetjük akkor, hogy milyen könnyű a daráltat hamisítani! Na de nem akarom elrontani senkinek a kedvét épp most reggeli kávézás közben…