Bódizs Edit – Neheztelek a druszáimra!
Mostanában rákaptam a Meghökkentő mesékre, hetvenes években készült sorozat, minden rész egy neves írónak a novelláját filmesíti meg. Legalábbis így értettem én. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a cselekmények különböző időszakokban zajlanak, huszadik század eleje, közepe, stb. És irigykedve nézem azokat a háztartásbeli nőket, hogy milyen lezser az életük, kötögetnek, tévéznek, adott esetben nevelik a gyerekeket, estére egy kis vacsorát összedobnak, és várják a férjüket, aki estefele ér haza az irodából. Én meg, ahogy hazaérek a munkából, 4 órába összesűrítve kell elvégeznem azt, amivel ők egész nap pepecseltek. Összekapni a házat, főzni, odatenni a mosást! Áldom azt a feltaláló férfit, mert nyilván férfi volt, aki a mosógépet kifejlesztette, de nem végzett teljes munkát, mert a teregetéssel még így is dolog van! Bele se merek gondolni, hogy mi lenne, ha még kisgyerekem is lenne?! És hol van még az esti kutyasétáltatás, vagy a kocogás, vagy a jógázás?
A hétvége arról szól, hogy próbálom bepótolni a ház körül, amit a hét folyamán elmulasztottam. És itt a tavasz, fel kéne már ásni a kiskertet! A férjem minden este 9 után jön haza, rá nem számíthatok semmiben. Mert egy ilyen képmutató világban élünk! Igen, elnyertük a szabadságunkat, szabadok vagyunk, dolgozni orrvérzésig! Szerintem nem történt más, mint a női egyenjogúság címszava alatt rabszolgaságba hajtották a szebbik nemet (Aki aztán ettől lesz elgyötört és csúnya! Tisztelet a kivételnek, én csak magamról beszélek!) De a szebbik vagy kevésbé szép nem mindent kicselez, mert a nők született túlélők: amíg odaaprítom a zöldséget a leveshez, dokumentumfilmet nézek a neten, vagy hangoskönyvet hallgatok, a reggeli munkába való készülődés alatt pedig Marija szól hozzám németül, aki vilniuszi, és Nürnbergben él, a youtube-on vloggerkedik a német nyelvleckéivel (ő is elvált, van egy kislánya, akit egyedül nevel, ezt sem rejti véka alá), és én nagyon megkedveltem őt. Csak ajánlani tudom bárkinek, aki már átlépett a kezdő szinten. Amikor lejár a főzés meg a takarítás (csak seprűvel, mert a porszívó zaja ugyebár elnyomná a filmem hangját!), akkor sztepperezek vagy egy félórát, ha van rá energiám, de mostanában nem nagyon van, és ez sajnos meg is látszik! Ebből is következik, hogy nem lehet mindent összeegyeztetni, bárhogyan is igyekszem kicselezni az egyenjogúság átkát!
A volt apósom orvos volt itt egy közeli kisvárosban, a felesége háztartásbeli. Amikor elvette, még jogra járt, de meggyőzte, hogy mire az neki, a szakma, hisz ő orvosként tán csak el tudja tartani a családját!? Mindennap délután kettőkor jött haza ebédelni, és volt anyósomnak háromfogásos ebéddel kellett őt várnia. Neki, a volt jogász hallgatónak! Mert a férjeura a desszertet is úgy szerette, csak ha friss! A házban rend volt, és fegyelem, és férfiuralom! Őt azért nem irigyeltem annyira! Mert nem mindenki született abban a korban (és az előzőben) Marie Curie-nek, hogy a férjével közösen kutathasson! Az 1800-as években még nyugaton is csak ritkán vettek fel nőket egyetemekre. Apám egy kis kalotaszegi faluból származik, a második világháború alatt látta meg a napvilágot, volt még egy nővére, tíz évvel idősebb volt nála, férjhez adták 16 évesen, csak 6 osztályt járhatott, akkori falusi szokás szerint, apámat pedig továbbtaníttatták. Ő volt a család reménysége. A lány kicsit nyűg volt a család nyakán, másodrangú gyermek, akinek stafírungot kellett biztosítani, tisztességesen férjhez kellett adni!
A múlt század elején két Edith is volt, akik harcoltak a nők jogaiért, Edith Craig és Edith Elie, állítólag melegek is voltak, ők érezték talán a legjobban, hogy mennyire szükségük van a hölgyeknek a szabadságra! Néha kicsit neheztelek a druszáimra, és irigykedem a jómódú múltszázadbeli polgárhölgyekre, akik csak öltözködtek, bevásárolni jártak, meg kötögettek, de amilyen peches vagyok, nekem akkor is olyan József Attila mamája sors jutott volna! Habár, ha meggondolom most vasárnap este tízkor még a ruhákat teregettem… De kárpótol, hogy most jogom van hangot adni a véleményemnek! Mert ha ez a két Edith nem lett volna, és a többi szüfrazsett, akkor most én nem írhatnék blogot!
Bódizs Edit