Közel 1200 tanút és több mint 500 sértettet hallgattak ki az augusztus 10-i tüntetés kapcsán
Csaknem 1.200 tanút és több mint 500 sértettet hallgattak ki eddig a tavaly augusztus 10-i, bukaresti demonstráción történteket kivizsgáló nyomozás során – közölte ma a legfőbb ügyészség.
Összesen 1.180 tanút és 560 sértett felet hallgattak ki az ügyben, utóbbiak közül többen orvosi iratokat is bemutattak sérüléseikről. Ugyanakkor a nyomozók végignézték az eseményekről készült videofelvételeket, amelyek egy részét a sértettek, másik részét a rendvédelmi szervek vagy más jogi személyek bocsátottak a rendelkezésükre – derül ki még a közleményből. Eszerint folyamatban van a csendőrök által a demonstráción bevetett könnygáz fizikai és vegyi vizsgálata is. A katonai ügyészek kezdeményezték ugyanakkor az augusztus 10-i csendőri közbelépéssel kapcsolatos dokumentumok titkosságának feloldását. Bizonyos iratok esetében ez megtörtént, így azokat is áttanulmányozzák a nyomozást folytató ügyészek – áll a közleményben.