![](https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2018/09/07fd455d2fb001b50f.jpg)
Dragnea szerint minden idők legnagyobb költségvetéséből gazdálkodhatnak az önkormányzatok
Az önkormányzatok idén minden idők legnagyobb költségvetéséből gazdálkodhatnak, 77 milliárd lejt, azaz az országos büdzsé közel felét kapják meg.
Ezt állítja legalábbis Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök egy Facebook-bejegyzésben. A politikus szerint mindenki nyer az idei költségvetési törvénnyel, a szegényebb önkormányzatok több pénzt kapnak, de nem a gazdagabbak kárára. Azt állítja, hogy egyetlen olyan megyei önkormányzat sem lesz az országban, ahol lakosonként 400 lejből kevesebből kell majd gazdálkodni, szemben az előző évi 250 lejjel. A polgármesterek pedig lakosonkénti 1200 lejre számíthatnak, míg tavaly csupán 750 lej volt ez az összeg.
Dragnea bejelentésének az előzménye, hogy tegnap a Romániai Megyei Jogú Városok Szövetségének egy küldöttsége Viorica Dăncilă miniszterelnökkel tárgyalt a 2019-es állami költségvetés tervezetéről. A küldöttség állítása szerint igen komoly szándékok voltak arra vonatkozóan, hogy megkurtítsák a gazdagabb municípiumok költségvetését, amivel akadályoznák az elkezdett beruházások megvalósítását és a fejlesztéseket.
Ezzel szemben a Romániai Városok Egyesülete közleményt adott ki, amelyben értékeli a kormánynak a kisvárosi közösségek anyagi támogatására irányuló kezdeményezését. A kis és közepes méretű romániai városok képviselői azt írják, a pénzügyminisztérium és a kormány nyitott volt a városok polgármesterei által jelzett igényekre és ezekhez igazított megoldásokat fogadott el. Az egyesület ismét kifejezte párbeszédkészségét annak érdekében, hogy eleget tegyenek a tagjai által jelzett szükségleteknek.