![](https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2017/07/1500366841original_fullsizerender.jpg)
Pászkán Zsolt szerint Iohannis a magyarok ellen fordult
A romániai magyar közösség rovására aktivizálta magát Klaus Iohannis államfő – nyilatkozta ma Pászkán Zsolt, a magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője a Magyar Közszolgálati Televízió 1-es csatornáján. Hozzátette: A magyar közösség elleni támadásból a román kormány is kiveszi a részét: az oktatást érintő változások ellen még a temesvári szerb, német tanárok is tiltakoztak.
Mint mondta, idén elnökválasztás lesz Romániában és az első félévben Románia tölti be a soros elnöki tisztet az Európai Unióban. Az uniós elnökség kapcsán Románia meghirdetett célkitűzése, hogy fellépjen az emberi jogok, a szolidaritás, a kohézió mellett, ezt azonban nehéz komolyan venni, miközben a román kormány és az államfő, a kormánypárt és az ellenzék hazaárulás miatt jelenti fel egymást- hangsúlyozta Pászkán Zsolt.