A kormányt bírálták a forradalomra emlékezők
Több ezer embert hívott utcára tegnap este országszerte a kommunista diktatúrát megdöntő 1989. decemberi forradalom évfordulója.
Az ellenzéki szervezetek felhívására Bukarestben és az ország több nagyvárosában is megemlékezést tartottak, amelyen a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Pártot is bírálták. A „Le a kommunistákkal”, „Temesvár!”, „Szabadság” jelszavak mellett a fővárosi megemlékezés résztvevői, „PSD a vörös pestis”, „Románia nem akar amnesztiát” rigmusokat is skandálták. Nagyszebenben mintegy ezren, Kolozsváron több mint kétszázan vonultak utcára. Az eseményekre emlékezve megszólalt Ion Iliescu egykori államfő, az rendszerváltás utáni időszakban hatalmat gyakorló Nemzeti Megmentési Front vezetője is. Kijelentette: 1989-ben Románia megérett a változásra, és ez békés úton is megtörténhetett volna, ha az akkori hatalom hajlandó lett volna a párbeszédre, és a totalitárius rendszer megegyezésen alapuló megszüntetésére. A katonai ügyészség a bukaresti népfelkelés kitörésének 29. évfordulóján, pénteken jelentette be, bűnvádi eljárást indít Iliescu ellen, aki szerintük fegyveres diverziót szervezett, hogy megtarthassa hatalmát. Az 1989-es decemberi népfelkelésben 1116 ember vesztette életét.