Megszavazták az új nyugdíjtörvény tervezetét
Döntő szervként elfogadta ma a Képviselőház plénuma az új nyugdíjtörvény tervezetét – tájékoztat a Digi24 hírtelevízió.
A jogszabály mellett 193-an szavaztak, egy ellenszavazat volt. Az alsóház tegnap cikkelyenként már megszavazta a dokumentumot. A törvényhozók megszavazták az RMDSZ módosító javaslatát, és ismét befoglalták a nyugdíjas meghatározásába azokat a súlyos testi fogyatékkal élő személyeket, akik legalább a kötelező legkisebb járulék egyharmadát befizették. Az elfogadott változat szerint “nyugdíjas az a személy, aki jogosult a jelen törvény által szabályozott nyugdíjak valamelyikére, és legalább 15 évig fizette a nyugdíjjárulékot, illetve azon súlyos testi fogyatékkal élő személyek, akik teljesítették a legkisebb járulékfizetési időszak legalább egyharmadát.
Csökkentik a második pillérnél alkalmazott kezelési költséget
2,5 tized százalékról 1 százalékra csökkentik a nyugdíjrendszer második pillérénél alkalmazott kezelési költséget – közölte tegnap este Eugen Teodorovici.
A pénzügyminiszter szerint legalább öt éves járulékfizetési időszakot követően a befizetők egyéni kérés alapján kiléphetnek a nyugdíjalapból. Ebben az esetben az érintett személy, 2 százalékos kezelési költség mellett visszakapja a befizetett összeget. A tárcavezető szerint a kezelési költség csökkentését az indokolja, hogy az ezzel járó munka nagy részét nem az alapkezelő, hanem a nyugdíjpénztár végzi el. Ugyanakkor a befizetett alapra kivetett 0,05 század százalékos jutalékot az alap teljesítményének függvényében módosítják.