![](https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2017/09/sibiu-1540549_960_720.jpg)
Újabb erdélyi városok csatlakoznának a Nyugat Szövetségéhez
Négy erdélyi és bánsági város – Déva, Gyulafehérvár, Nagyszeben és Resicabánya – jelezte, hogy csatlakozna az Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és Temesvár által létrehozott Nyugat Szövetségéhez – írja a maszol.ro portál.
Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és Temesvár vezetőinek bejelentése szerint azért fogtak össze, hogy közösen segítsék elő a térség fejlődését, és hívjanak le európai uniós forrásokat. Közölték, hogy a Nyugat Szövetség nyitott más települések csatlakozására is. Közben Cătălin Cherecheș nagybányai polgármester bejelentette, hogy 2019. január 15-én Észak-Erdély Provincia néven társulást hoz létre több Máramaros, Szatmár, Szilágy és Beszterce megyei önkormányzat. E társulás célja szintén a régió fejlesztése, a települések összefogása révén. Az Észak-Erdély Provincia tagja lenne a mind a négy megyeszékhely, illetve a városok és municípiumok önkormányzatai.