![](https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2018/11/original_whatsapp_image_2018-11-15_at_14.36.24.jpeg)
Pénteken hagyja jóvá a kormány a minimálbér emeléséről szóló határozatot
Pénteki ülésén hagyja jóvá a kormány a minimálbér emeléséről szóló határozatot, amely vélhetően január elsejétől lép életbe – közölte ma a munkaügyi miniszter.
Marius Budăi közölte, a hét folyamán még egyeztetnek a témáról, a minimálbér-emelésről szóló határozat végleges formája azonban a pénteki kormányülésre készül el, és akkor el is fogadja a kabinet. A tárcavezető szerint előreláthatóan január 1-jétől fog életbe lépni a törvény. A fogyatékkal élők számára szervezett bukaresti állásbörzén elmondta, hogy jövő évben gyakorlatba ültetnek az egységes bértörvényben rögzített minden intézkedést. A kormány november 9-i ülésén elfogadta a differenciált minimálbér bevezetését lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet. A tervek szerint a középfokú végzettséggel, illetve kevesebb mint 15 év szolgálati idővel rendelkezők esetében 2080 lejre, a felsőfokú végzettséggel és több mint 15 év szolgálati idővel rendelkezők esetében pedig 2350 lejre nő majd a kötelező legkisebb munkabér. Múlt hónap elején Lia Olguţa Vasilescu volt munkaügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy még december 1-jétől emelni fogják a minimálbért, a munkáltatók nyomására azonban végül halasztották az intézkedést.