Év végéig elfogadhatják az új nyugdíjtörvényt
Év végéig a parlament elfogadhatja az új nyugdíjtörvényt- nyilatkozta az új munkaügyi miniszter Marius Budăi.
Az erről szóló dokumentumot nemrég fogadták el a Szenátusban és hamarosan a Képviselőház elé kerül megvitatásra. A nyugdíjtörvényt érintő módosítások szerint a nyugdíjpont értékét fokozatosan növelni fogják 2021-ig.
A törvénytervezet értelmében a számítási procedúra 15 évben határozza meg a minimális régiséget, a rövidebb régiséggel rendelkezők esetében figyelembe veszik a mesteri és doktori végzettséget, illetve a háromnál több gyereket nevelő anyák, akik minimum 15 évet dolgoztak, 6 évvel mehetnek hamarabb nyugdíjba. Emellett a rendkívüli esetekben a nyugdíjazási korhatárt 6 évről 1 évre csökkentették. A törvénytervezetet kezdeményező kormánykoalíció ugyanakkor arról biztosította a lakosságot, hogy nem fognak csökkenni a kifizetésre szánt nyugdíjak.