![](https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2016/12/Download-12-e1607953098854.jpg)
Elfogadta a szenátus az új nyugdíjtörvény tervezetét
A felsőház 81 támogató, 12 ellenszavazattal, 8 tartózkodás mellett fogadta el a tervezetet. A szenátus a munkaügyi bizottság által elfogadott változatot hagyta jóvá. A tervezet szerint 2021-ig szakaszokban nő a nyugdíjpont értéke. A szociáldemokraták szerint a törvény kiküszöböli a rendszer egyenlőtlenségeit, az ellenzék azonban azt állítja, hogy hamis illúziókat keltenek a nyugdíjasokban. A nyugdíjtörvényről a képviselőház fog döntő kamaraként szavazni.
Az RMDSZ szenátorai támogatták az új nyugdíjtörvényt
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője elmondta, – bár vannak hiányosságai – alapvetően jó törvénytervezet. Üdvözlendőnek tartják, hogy külön törvényben szabályoznák a szociális juttatások rendszerét azok számára, akik nem járultak hozzá legalább 15 évig a nyugdíjalaphoz, a ma tárgyalt tervezet előírásai szerint pedig a mesteri és doktori képzések időtartama is hozzáadódna a ledolgozott évek számához – fejtette ki Derzsi Ákos. A felsőház munkaügyi bizottságának tagja hozzátette: szintén támogatandó előírása az új nyugdíjtörvénynek, hogy halmozható lesz a rokkantsági támogatás és a szakmai tevékenységből származó jövedelem, illetve az örökösi nyugdíj a saját nyugdíjjal.