Dragnea is az alkotmánybíróságra vinné a kormányalakítás ügyét
Az alkotmánybíróságnál emel panaszt a kormány Klaus Iohannis államfő ellen, ha a December elsejei nemzeti ünnep után sem nevezi ki a koalíció által jelölt új minisztereket – jelentette be ma Liviu Dragnea.
A Szociáldemokrata Párt elnöke szerint az elnök alkotmányos konfliktusba került a kormánnyal, és akadályozza a végrehajtó hatalom munkáját azáltal, hogy múlt héten megtagadta két lemondott, illetve leváltásra javasolt miniszter felmentését és a kormányfő miniszterjelöltjeinek kinevezését.
Klaus Iohannis azt nyilatkozta múlt csütörtökön, hogy nem hajlandó a korábbi kormányátalakítások után egy újabbat jóváhagyni az december elsejei, centenáriumi nemzeti ünnepe előtt. Az államfő azzal érvelt, hogy a kormánykoalíciónak már hetven minisztere volt, és ez már a harmadik kormánya az utóbbi két évben, így nézete szerint a koalíciónak inkább kormányoznia kellene a miniszterek “csereberélése” helyett.