![](https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2018/11/1542883578original_01_resize.jpg)
Közös kormányülést tartott Románia és a Moldovai Köztársaság
Új lendületet kell adni Románia és Moldovai Köztársaság közötti gazdasági, kereskedelmi kétoldalú kapcsolatoknak – jelentette ki Viorica Dăncilă kormányfő ma, a két kabinet együttes, bukaresti ülésén.
Viorica Dăncilă kifejtette, a centenáriumi évben különös jelentőséggel bír a két szomszédos ország együttes kormányülése. Pavel Filip, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke azt mondta, a két ország között különleges a kapcsolat a közös nyelvi, kulturális és értékbeli örökségnek, valamint történelmi szálaknak köszönhetően. Köszönetet mondott a Románia részéről érkező állandó segítségért, többek közt a 2016-ban folyósított hitelért, valamint azért, hogy Románia érezhető támogatást nyújt keleti szomszédja csatlakozási törekvéseiben.